Na jó, nem nem.
Ezt így nem lehet.
Legyen egy nap künn réten, Veled,
Legyen fű virág talpunk alatt,
Hajad fölé szegezve a nap.
Zöld szöcskék szoknyád mályvakorcát
Szorgalmas láncban körbehordják,
Kalácsba fonva forró hajad,
Hajtűnek tűzve napsugarat.
Elég lehet, egy hosszú napra.
Néhány lecsurgó óraviaszra,
Krétával felhők alá firkálva,
Kezdetnek bátor, végzetnek gyáva.
Hulló szirom megszenderül
Bolyong, ing tüske rózsa ága,
Terít a rét, nem rút a rőt
Vérbő remény elnémulása.
Tócsában oldott ruhában ülve
Tükörből nézel szemlesütve
Napok suhannak a pillanat
Meztelen bőrünkön ragadt.
Olajló árnyak lopva dagadnak,
Cirreg a rét fűkések hegyén,
Nincs az éjnek más krónikása,
Tested márványhulláma fest
Meg én.
Gaston
(pics: Megan Howard)
